Én nem feltétlen az újrahasznosítás, környezettudatossàg jegyében mentek bútort, igaz ami igaz, a túlfogyasztást nem támogatom...de a miliő amiben felnőttem általuk....amit számomra nyújtottak ezek a régi, ősi darabok, itt van belém ivódva azóta is. Az eredetiségük, az elkészítésük, megformálásuk módja, útja, alapossága, a mesterember szíve őrződik bennük. Aki lehet hogy valójában nem mester volt, nem annak hívták, hanem a családból egy olyan ember aki szívvel, lélekkel álmodta bele a fába a formát, majd nekilátott, és kifaragta, összerakta. Minden idegszálával, verejtékével, bosszúságával vagy örömével alkotta meg bele a bútorba önmagát...

mindebben a legeslegszebb, hogy úgy tette, hogy erről nem tudott... a régiek egyszerű világfelfogása, a munkához állásuk, a hagyományaik amik mélyen tisztelték és félték a természetet a mai napig értéknek számítanak, olyan ősi tudásnak, amit nem iskolában sajátítottak el, hanem egy egészséges alázatból fakadt....ami máig vonzó..

én ezt viszem tovább, ennek a hagyományát szeretem, tisztelem, ebben és ilyen formában teszem a dolgomat olykor több, olykor pedig kevesebb sikerrel, megtapasztalva a magam útján mindezeket. Dehát minél színesebb a paletta, annál szélesebb a spektrum..

 Hiszem, hogy az élettereinkben jó, ha van egy olyan eredeti darab, aminek az eredetisége valóban az eredeti gyökerekből fakad.